Sportfogvédő sínek

Akár versenysportról beszélünk, akár szabadidős amatőr sportról, a sport sérüléssel járhat. Ezek a sérülések érhetik a végtagokat, a testet, fejet és a fogakat is. A fogak sérülésének elkerülése érdekében találták fel a sportfogvédő síneket. Különböző fogvédő sínek vannak, a leghatékonyabb, amit egyénileg készítenek az adott fogazatra.

Sportfogászati teljesítmény-felmérés és egyénre szabott védelem

Fogazati és állcsonti sportsérülések

Egy ütés, esés két módon okozhat sérülést a fogakon. Az egyik a fogakat érő direkt hatás. Ez főleg az első fogakon azon belül is gyakrabban a felső, első fogakon fordul elő. A fogakból ilyenkor letörhet egy rész, vagy az egész fog kimozdulhat a fogágyból, súlyosabb esetben ki is eshet. A másik jellemző sérülés a jellemzően az alsó állcsontot éri. Ilyenkor a fogak összekoccannak és egymásban tehetnek kárt. Ez a típusú sérülés viszont nem csak a fogakat érintheti, hanem az állkapocs-ízületet is, különösen, ha az áll felől éri az ütés. Az állkapocs ízület sérülése, törése komplikációkkal járhat, érdemes elkerülni. Azaz láthatjuk, érdemes mindent elkövetnünk annak érdekében, hogy ezeket a sérüléseket elkerüljük.

Milyen sportoknál ajánlott?

A leginkább köztudott sportok az ökölvívás és egyéb kontakt küzdősportok. 1920 után terjedt el a fogvédő az ökölvívásban és mára a legtöbben ma már szerencsére természetesnek veszik, hogy a küzdősportot űzők fogvédőt viselnek. Ugyanakkor nagyobb sportszervezetek sokkal több sportnál javasolják a sportfogvédőt, ráadásul nem csak a versenysportban, hanem az amatőr sportban is. 

Akrobatika
Amerikai football
Baseball
Kosárlabda
Kerékpározás
Lovas sportok
Extrém sportok
Gimnasztika
Kézilabda
Ütős sportok (jégkorong, floorball)
Rugby
Squach
Vízilabda
Síelés
Labdarúgás
Súlyemelés

Amint láthatjuk, sokkal több sport érintett és ezt a fogsérülési statisztikák támasztják alá. A sportfogvédő viselése komolyabb sérülést, a sérülés utáni sürgősségi ellátást, felesleges rehabilitációs tortúrát, lelki traumát előzhet meg.

AkrobatikaKézilabda
Amerikai footballÜtős sportok (jégkorong, floorball)
BaseballRugby
KosárlabdaSquach
KerékpározásVízilabda
Lovas sportokSíelés
Extrém sportokLabdarúgás
GimnasztikaSúlyemelés

Amint láthatjuk, sokkal több sport érintett és ezt a fogsérülési statisztikák támasztják alá. A sportfogvédő viselése komolyabb sérülést, a sérülés utáni sürgősségi ellátást, felesleges rehabilitációs tortúrát, lelki traumát előzhet meg.

Az ínyt is fedi

Az ideális sportfogvédő nem csak a fogakat, hanem az ínyt is fedi. Ez elvezeti az ütés erejét, az ínyt és a fogágyat is védi.

Megfelelő védelmet biztosít

Az ideális sportfogvédő eléggé vastag ahhoz, hogy megfelelő védelmet biztosítson.

Nem túl vastag

Fontos ugyanis a játékosok közötti kommunikáció, beszéd a készülékkel a szájban. A modern, akár 2 rétegből álló sínek sem vastagabbak 4-5 mm-nél.

Jól illeszkedik

Az ideális sportfogvédő megfelelően illeszkedik, nem laza: ez a szempont azért is fontos, mert a laza fogvédő zavarhatja a koncentrációt.

Védi az állkapocsízületet

Az ideális sportfogvédő egy olyan állcsont helyzetet tart fent, ami védi az állkapocsízületet az esetleges állcsúcs felől érkező ütés ellen.

Milyen sportfogvédők vannak?

Hagyományos Sportfogvédők

  • Előre elkészített, gyári sportfogvédők 

A legegyszerűbb sportfogvédők, hiszen elég csak leemelni egy sportáruház polcáról. Ugyanakkor az ilyen típusú sportfogvédők nem illeszkednek pontosan a sportoló fogazatára, nem veszik figyelembe az egyéni adottságokat (pl. A fogak kuszaságát). Különböző méretek elérhetőek, a sportoló kiválasztja a fogazatára leginkább illeszkedő fogvédőt, mégis sokszor alkalmatlannak bizonyulnak a kényelmetlenség miatt. 

  • Meleg vízben adaptálható sportfogvédők

Az első kategóriához hasonlóan előre gyártott a készülék külső váza, ezen belül van egy hőre lágyuló anyag. Forró vízbe téve egy kis idő után a belső réteg fellágyul és azt a fogakra téve, ha várunk úgy hűl le, hogy felveszi a fogazat formáját. Sokkal precízebb az első kategóriához képest. Hátránya, hogy vastagabb, mint az egyénileg gyártott és ez nehézséget okozhat a megszokásban és kommunikációban, valamint a fogvédő formája nem képes lekövetni, ha valakinek fogív szűkülete, fogazat torlódása van. 

Egyénre gyártott sportfogvédők a Hermann Dental and Medical Egészségközpontban

A sportszakma sportorvoslás által leghatékonyabbnak és legkomfortosabbnak tartott sportfogvédő eszköze. Mivel egyénre készül, a sportfogvédő vastagsága is pont ideális lesz és minden fogazati viszonyhoz adaptálható, mivel a fogazat lemintázása alapján készül.

Ez a sportfogvédő fogorvos és fogtechnikus együttműködése, közös munkájának eredménye.

A gyártáshoz a páciensnek két alkalommal kell személyesen felkeresnie a rendelőt. Szükséges hozzá egy lenyomatvétel (vagy szájüregi szkennelés) és a harapás meghatározása, majd egy olyan időpont, amikor a sportfogvédő átadásra kerül. 

A gyártás folyamat így valóban hosszadalmasabb mint a gyári készülékek esetén, azonban a páciens biztos lehet benne, hogy az egyénre gyártott készülék a legideálisabb a számára a minősége pedig minden tekintetben a legmagasabb színvonalat képviseli. 

Büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt több mint három évtized alatt több ezer páciensünknek tudtunk segíteni. Az ő maximális elégedettségük jelent garanciát kezeléseink egyedülálló sikerére.

Büszkék vagyunk rá, hogy az elmúlt több mint három évtized alatt több ezer páciensünknek tudtunk segíteni. Az ő maximális elégedettségük jelent garanciát kezeléseink egyedülálló sikerére.

Év tapasztalat
0 +
Elégedett páciens
0 +
Felnőtt fogszabályozás, fogszabályozás, fogszabályozó, HermannOrtho, hermann Gábor, Hermann Dental and Medical

Dr. Hermann Gábor

Eljött az ideje, hogy megismerd az egészségközpontú fogszabályozás megálmodóját, Dr. Hermann Gábort.

Dr. Hermann Gábor az Európai Alvásfogászati Társaság, és az Európai Sportfogászati Társaság tagja valamint jelenleg is az IFUNA nemzetközi szervezet elnöke. A HermannOrtho Professzionális Fogszabályozást 2006-ban, a Neurotrain fejlesztőközpontot 2020-ban alapította. Szakterületei a komplex, egészségközpontú gyermek- és felnőtt fogszabályozás, sportfogászat, alvásfogászat, mind-body medicina.

Annak eldöntése, hogy az adott esetre melyik a legalkalmasabb, ismerni kell a legújabb diagnosztikai eljárásokat, az egészségre való hatását, és ismerni kell a legújabb technikákat. Megszállottan keresem mindig a legújabb, legjobb módszereket, melyekkel pácienseim hasznára lehetek.”

Áraink

Sportfogászati teljesítmény-felmérés

A 60 perces felmérés díja 72 000 Ft.

Vizsgálatok:

  • Orvosi előzmények kikérdezése
  • Sportsérülések kikérdezése
  • Sport teljesítmény-célok kikérdezése
  • A testkép vizsgálata (egész alakos felvétel sportruházatban, fürdőruhában)
  • Száj és harapás vizsgálata szájvizsgálattal
  • Beszéd során az állcsont vizsgálata megtekintéssel
  • Izomaktivitás vizsgálat a rágóizmoknál műszeresen
  • Amennyiben javasolt a teljesítményfokozó sín, alap mérések (marokerő, súlypontemelkedés)
  • Amennyiben javasolt a továbblépés, a harapás meghatározása
  • Az új harapással rágóizom-aktivitás visszamérés
  • Az új harapással az alap teljesítmény mérések megismétlése
  • Harapás beszkennelése

Egyénre gyártott sportfogvédő sín

Az egyénre gyártott sportfogvédő sín ára 75 000 Ft.

Mit tartalmaz a díj?

  • Egyénre gyártott sport teljesítményfokozó sín elkészítését
  • Műszeres visszamérést, ellenőrzést
  • 2 db időszakos ellenőrzést, műszeres visszamérésekkel

Vedd fel velünk a kapcsolatot!

HermannOrtho Professzionális Fogszabályozás

  • Cím: 1036 Budapest, Bécsi út 85.
  • Telefon: +36-1 306-78-46 
  • E-mail: info@hermannortho.hu
  • Rendelési idő: Hétfő: 09:00-14:00 / Kedd: 09:00-19:00 / Szerda: 09:00-17:00 / Csütörtök: 09:00-19:00

Neurotrain Neurológiai Fejlesztőközpont

  • Cím: 1036 Budapest, Lajos utca 91. 3.emelet /1.
  • Telefon: +36 1 306 78 46
  • E-mail: info@neurotrain.hu
  • Rendelési idő: Kedd: 08:00-19:00 / Csütörtök: 13:30-19:00

Vedd fel velünk a kapcsolatot

advanced-floating-content-close-btn

Visszahívást kérek!

ingyenes videó

A videó címe

Add meg a keresztneved és az e-mail címed, aztán már küldjük is neked a videót!