TANÁCSOK PÁCIENSEKNEK: HOGYAN BÍZZUNK MEG AZ ORVOSBAN?

Nemrég olvastam egy cikket arról, hogy egy felmérés szerint a magyar lakosság nem hisz az orvostudománynak…

Ezt a hírt nagyon sok oldalról lehet boncolgatni. Azzal itt most nem foglalkozom, hogy egy ilyen általános vélekedés mennyire tudható be az összeesküvés elméleteknek és annak, hogy miért épül le itthon az állami egészségügyi költségvetés, ami minden bizonnyal kihatással van arra, hogy az emberek mit remélnek, vagy mit nem remélnek az ellátástól.

Egy nagy kérdést viszont fel szeretnék tenni:

Hogyan remélhetünk gyógyulást egy olyan orvostudománytól, melyben nem bízunk az orvosban? A sikeres kezelés, a gyógyulás alapja a gyógyító és a páciens egymásba vetett bizalma. Ezt számtalanszor leírták már. Nos hova lett ez a bizalom?

Apáink korában az orvos a társadalom megbecsült tagja volt. Az egyetemi diploma szinte korlátlan bizalmat adott az orvosnak. Kezében volt a TUDÁS, amire rá mertük bízni egészségünket, életünket.

Valójában több dolog is megváltozott azóta. Egyrészt az orvos-páciens viszony. Ha fogorvoslás oldaláról közelítünk, akkor korábban a páciens ült a székben, az orvos felette állt, azaz a kommunikáció felülről lefelé irányú volt. A páciens korábban említett szinte korlátlan bizalmával felruházott orvos döntése nem volt megkérdőjelezve.

Hogyan működik ez manapság? A páciens miután felismeri problémáját, utána néz annak az interneten. A páciens komoly előképzettséggel érkezik meg a konzultációra, akár a legújabb szakmai információkkal is tisztában van. A kommunikáció már korántsem működik felülről lefelé irányban az orvos részéről. A mai orvosnak el kell tudnia fogadni, hogy a kommunikáció egyenrangú ,és valójában fel kell kötnie a gatyát, hogy ne maradjon alul a páciens tudásával szemben. Manapság már nem lehet csak úgy mellébeszélni. Konkrétan a fogászatban ez azt jelenti, hogy az orvos feladata az információ átadása, és a páciens dönt a felvilágosítás után. Hatalmas különbség.

Az orvoslás biznisz is lett. Persze, apáink életében is volt magánrendelés, mégis itt már valami nagyon megváltozott. Magánrendelők hirdetnek, akcióznak, kuponoznak. Amikor az orvos felvet egy kezelési javaslatot a páciens fejében könnyen jöhet a gondolat: Ez a kezelés nekem előnyös, vagy neki előnyös? Valóban indokolt a kezelés, vagy csak a pénz miatt javasolja?

A bizalomvesztés ráadásul sajnos mindkét oldalról igaz. Megbízhat az orvos a páciensben? Ha a kezelés sikerének alapja a páciens együttműködése, mondjuk valamilyen eszköz előírt viselése formájában, biztos, hogy azt az előírást a páciens betartja majd?

Nem vagyunk könnyű helyzetben. Hogyan lehet így valós, közös erőfeszítéseken alapuló gyógyulást elérni? Mindkét fél részéről szükség van erőfeszítésre.

A páciens együttműködésével még sok formában foglalkozom majd. Itt az orvos erőfeszítéséről írnék: Mit tehet egy orvos a páciens bizalmának megerősítése érdekében?

A páciens együttműködésével még sok formában foglalkozom majd. Itt az orvos erőfeszítéséről írnék: Mit tehet egy orvos a páciens bizalmának megerősítése érdekében?

  • Bizalomépítő weboldal. Persze egy csinos, színes weboldallal mindent el lehet fedni, mégis az első benyomást a leendő páciensben a rendelő weboldala kelti.
  • Bizalomépítő kommunikáció a telefonban. Az első hang, amit a rendelőhöz, az orvoshoz kötünk sok mindent megalapoz
  • Bizalomépítő rendelői hangulat. Nem arra gondolok, hogy csakis a legmodernebb a legjobb, mégis fontos, hogy a páciens bizalmát, biztonság-érzetét növelje a váró, recepció és a rendelő hangulata.
  • Elég idő a konzultációra. Nagyon sok rendelőben a konzultáció egy összecsapott monológ. Ez biztosan nem az, ami segít a bizalom alapozásában.
  • Egyenrangú konzultáció. Mennyire kiszolgáltatott érzés páciensként a székben ülni és onnan hallgatni az orvost? Le kell ülni egy asztal mellé. A páciensnek legyen lehetősége kifejteni a problémáját, amit az orvos meghallgat. Az orvos vezessen fel kezelési alternatívákat, azoknak fejtse ki az előnyeit, hátrányait és a kezelés elmaradásának esetleges következményeit.
  • A harapási állapot, mint fogszabályozó probléma nem súlyos betegség. Ma már etikai vétség a pácienst olyan esetleges következménnyel megfenyegetni és a kezelésre kényszeríteni, ami nem bizonyított.
  • Átlátható kezelési díj. Sajnos nagyon sok rendelő dolgozik bújtatott költségekkel. A fogszabályozás egy jelentős befektetés a páciens részéről, joga van átlátni a kezelési díjakat.
  • Kérdések megválaszolása. A mai információs korban a páciens felkészült és elvárja, hogy a kérdéseire korrekt választ kapjon
  • A páciens problémájához hasonló kezelések ismertetése. Ez egy nagyon komoly bizalomépítő elem. Íme, már itt kezeltek egy hozzám hasonló esetet, van tapasztalat.
  • Írásos összefoglaló.

A fogszabályozás egy orvosi beavatkozás. Esély sincs a sikerre, ha nem tudunk egy kölcsönös bizalmat építeni. Nem hangzik jól ez a cikk, hiszen azt mutatja a világ általános bizalmi válsága az orvoslást sem hagyja érintetlenül.

Viszont megnyugtatnám a kedves olvasót. Van még remény. Amennyiben a fenti 10 pontot betartja az orvos, nagy eséllyel sikerül megalapoznia a páciens bizalmát és a kezelés sikerét.

Dr. Hermann Gábor

advanced-floating-content-close-btn

Visszahívást kérek!

ingyenes videó

A videó címe

Add meg a keresztneved és az e-mail címed, aztán már küldjük is neked a videót!