A FOGSZABÁLYOZÁS EGYIK TITKA – MIÉRT MOZDULNAK VISSZA A FOGAK A KEZELÉS UTÁN?
Motto: “nem látja a fától az erdőt”
Ugye milyen ismerős? Mit is jelent ez a mondás?
Az illető annyira a részletekre koncentrál, hogy nem látja át az összefüggéseket, más szóval a kevésbé fontos dolgok elvonják a figyelmét a valóban lényeges információ felismerésétől.
Mi van akkor, ha a fogszabályozás, sőt az orvoslás is képes ebbe a hibába esni?
A helyzet az, hogy számtalan példa van arra, hogy a fogszabályozás nem látja a fától az erdőt.
Egy korábbi bejegyzésemben említettem, hogy a foghúzás kérdésében a mai napig egy öreg és kiüresedett dogmát alkalmaznak orvosok, rendelők, egyetemek világszerte. Azért kiüresedett, mert a legfontosabb érvelés, ami azt ismétli, hogy a foghúzás azért szükséges, hogy a fogszabályozó kezelés eredménye stabil maradjon, gyakorlatilag egy hatalmas tévedés. Azaz egyáltalán nem igaz.
De akkor mi a válasz arra, hogy hogyan maradhat stabil a kezelés végeredménye?
Miért nem tud a szakma továbblépni a megcáfolt dogmák ismétlésén?
A válasz maga a közmondás.
A fák helyett az erdőre kell koncentrálni. Azaz a fogak, harapás stabilitását csak akkor fogjuk megérteni, ha az emberi testet egészében vizsgáljuk.
Ugyan már! – mondhatná kedves olvasó – már megint itt van egy new age harcos, a lelkes holisztikus kuruzsló!
Valóban az a szemlélet, hogy az emberi test egy egységes rendszer, és a különböző orvosi szakterületek kihívásait csak az egység figyelembe vételével lehet megoldani, sokakban kelt megütközést. Ehhez a szemlélethez nem vagyunk hozzászokva. A fogak, a harapás problémáját oldja meg a fogorvos, a fogszabályozó és az ne akarjon kilépni a szájból, nem ez a dolga.
Nos, a fogászat, fogszabályozás pontosan ezt csinálja, csinálta. A fogszabályozás 110 éves elmúlt és csak olyan apró és lényegtelen kérdések maradtak megválaszolatlanul mint:
- Miért alakul ki a helytelen harapás?
- Hogyan lehet megállapítani, hogy a sok kezelési lehetőség közül melyik a legalkalmasabb egy adott páciens számára?
- Hogyan lehet elkerülni a kezelési mellékhatásokat?
- Hogyan lehet elérni, hogy a kezelés végeredménye stabil maradjon.
Hoppá!
Ha ezekre nem tudjuk a választ, ráadásul feleslegesen húzunk ki fogakat, akkor pontosan mit is ért el a szakma 110 év alatt?
Izé.
Térjünk vissza ahhoz, hogy ha a foghúzásról kiderült, hogy nem képes garantálni a stabilitást, akkor mit tehetünk a stabilitás érdekében?
2010-ben az Amerikai Fogszabályozó Szövetség újságjában megjelent egy cikk azzal kapcsolatban, hogy a nyitott harapások (amikor az első fogak nem fedik egymást, szinte be lehet látni az első fogak között a szájtérbe) kezelésében azok a kezelések lettek stabilabbak, melyeket kiegészített logopédiai kezelés.
Mit is jelent mindez?
Egyrészt a nyitott harapás gyakorlatilag mindig együtt jár azzal, hogy a nyelv benyomult abba térbe, ami az első fogak között van.(ld a fotó). Ez azt jelenti, hogy a nyitott harapás vagy eleve azért alakul ki, mert a nyelv egy olyan erőt képvisel, ami kinyitja a rést, vagy beleszokik a már kialakult résbe és fenntartja azt. Másrészt, ha még be is zárjuk a rést a fogszabályozó kezeléssel, de a nyelv továbbra is ebben az irányban fejt ki erőt, akkor a harapás ki fog nyílni.
Mi következik ebből?
Ez a cikk és a hasonló cikkek ezelőtt és ez után nagyon jelentős információt adnak.
Az a felfogás, hogy a harapási eltérések csak a genetikai információ miatt alakulnak ki, helytelen. Gyakorlatilag egy nagy tévedés mindent a genetikának tulajdonítani. A fogszabályozó kezelések kialakulásában a genetika maximum egy hajlamosító tényező. Ezzel szemben a fogakat körülvevő izmok és azok munkája hatalmas hatással van a fogak állására.
Nevezzük ezt izom-egyensúly elméletnek.
Ez egy nagyon fontos újdonság. Innentől kezdve nem tehetjük meg, hogy úgy tekintünk a fogakra, csontokra, a harapási rendellenességekre, és állcsonti eltérésekre, mintha az csak egy genetikai hiba lenne. A csontok, fogak, harapás azért áll úgy, mert az azokat körülvevő izmok, mint környezet nincs egyensúlyban.
Ez az új tény, mint titok az egész fogszabályozást át kell, hogy alakítsa.
Gondoljunk csak bele!
Mi van akkor, ha a nyitott harapás egyik jelentős oka a nyelv túl erős nyomása és a fogakat a nyelv erejének ellenében mozgatom?
Mellékhatás, és visszaalakulás.
Akarom ezt? Nyilván nem.
Éppen ezért a kezelés részévé kell tennem a fogak, állcsontok kürül levő izmok “átprogramozásával”.
Ez lehetséges, ezt hirdeti az új funkcionális fogszabályozás.
Ez nem egy öncélú holisztikus bla-bla. Ezek szakmai tények. Egy ideig lehet a szakmában csűrni és csavarni, hogy a fogak és a harapás beállítása majd magától rendezi az izmok működését, de gyakorlatilag szakmai bizonyítékok sokasága szerint ez már nem igaz.
Megállapítható, hogy nagyjából szakmai hiba nem foglalkozni a fogak állásával együtt járó környezeti tényezőkkel, mint légzés, nyelés, rágás, testtartás.
A fogszabályozás átalakul.
Egy stabil kezelési végeredmény érdekében egészen új felfogásban kell a kezelést megtervezni és kivitelezni.
Dr. Hermann Gábor
